Sehogyse megy december 24, 2008

Próbálom, de tényleg nem megy. Lassan több, mint fél éve gondolkozom azon, hogyan kéne kezelnem a helyzetet. Eddig nem jöttem rá, és nem tudom, hogy valaha rá fogok-e jönni.
Leszidott, ha későn értem haza, ha rossz jegyet kaptam, kimosta a ruháimat, tanított az élet nagy dolgaira a napig, amikor egy pillanat alatt fordult a kocka. Most én csinálok neki reggelit, én mondom meg, mit szabad és mit nem, írni, számolni, járni és beszélni tanítom. Az tényleg mellékes, hogy a nyakamba zuhant az egész háztartás, ez a legkevesebb az egészben. Ennél sokkal nehezebb megértetni Vele dolgokat, elmagyarázni például, hogy jönnek értünk kocsival,  ne menjen sehova.
Ma eddig hatszor lógott meg. El se jutna a buszmegállóig… Elesik, beüti a fejét, eltöri valamijét…. Ha meg esetleg fel tudna szállni a buszra, és a sofőr csodával határos módon megértené hova akar menni, eltéved.
A kiabálás nem használna, az észérvek pedig még annyira sem. Épp elhinném, hogy a szobájában szöszmötöl, mire a megérzéseim az ajtóhoz vezetnek, és látom, hogy megint megy. Odaszaladok, látom hogy mindjárt elesik.
Elkoboztam a kabátját a táskáját, és a szatyrot amiben edények vannak a majdani madártejnek. Senki nem kért madártejet, de ő egyre csak azt hajtogatja, hogy megígérte…
Minek kezeljem? Bele kell törődnöm? És egyáltalán,  ki most Ő?

Bocsánat ezért a kis “kirohanásért”. Nem szoktam emiatt nyűglődni, igyekszem mindig jó pofát vágni a dolgokhoz, de néha nem megy. Most egy kicsit  jobban érzem magam, és végtére is magam miatt nyitottam ezt a blogot.

Mindentől függetlenül szeretnék mindenkinek nagyon Boldog Karácsonyt kívánni. Tömjétek meg a hasatokat mindenféle jóval, érezzétek jól magatokat, és legyetek igazán boldogok. Én is az leszek.